
A Molinari Kávé Magyarországon
2008-ban egy családon belüli tulajdonosváltással lettünk tulajdonosai a Caffé Molinari prémium kategóriás olasz kávét és Elektra, La Scala kávégépeket forgalmazó cégnek. Mivel azelőtt egyikünk sem kávézott, rögtön belevetettük magunkat egy alapos szakmai képzésbe, mellyel jogosítványt kaptunk a további lépésekhez, a következő évben pedig már kizárólagos Molinari képviseletté léphettünk elő Magyarországon.
200 év tapasztalata 25 ml-ben, avagy egy csésze Olaszország
A harmadik mérföldkő az volt, amikor Horváth Lajos – az akkor már többszörös magyar bajnok barista – kollegánk csatlakozott a csapatunkhoz. Kis irodánkat hamarosan kinőttük és ha már úgyis költözünk – gondoltuk – akkor legyen kicsit nagyobb a lépték, hogy helyben kávézót is nyissunk, amivel szerettük volna megmutatni leendő és már meglévő partnereinknek, hogy lehet ezt így is csinálni.
Barátságos, de ugyanakkor elegáns enteriőrrel, Elektra Belle Epoque kávégéppel, Lajos féle Latte Art-tal és persze Molinari Cinque Stelle kávékeverékkel nyitottuk meg kapuinkat, melyet nagy örömmel fogadtak az azóta is törzsvendég látogatóink. Büszkék vagyunk rá, hogy Caffé Molinari kávékeverékeink 2013-ban már harmadjára nyerték el „Az év kávéja top 5” díjat, 2012 és 2013 decemberében kávézónk bekerült „Magyarország 10 legjobb kávéháza” közé.
A Kávézó
Legyen szó akár egy kávés reggeliről frissen sült francia croissant-tal vagy üzleti, baráti megbeszélésről; akár születésnapi összejövetelről, melyhez mestercukrász partnerünktől rendelhetnek tortát, mindezeknek kitűnő helyéül szolgálhatunk. Nálunk nem csak az olasz espresso szerelmesei találják meg kedvencüket, hanem új technológiák is szerephez jutnak, mint például cold drip (12 órás hideg kávé) – és ne feledkezzünk meg az igazi sűrű, már-már csak kanállal fogyasztható forró csokinkról, közel 40 féle szálas teáról – na meg a tematikus borkóstolóinkról, ahol különleges borok és borászok köré építjük fel a programot.
Célunk és – ahogy fogalmazni szoktunk – missziónk, hogy fejlesszük a minőségi kávézást és kávészolgáltatást Magyarországon. Meggyőződésünk, hogy a gasztronómiában sikert elérni csak a legjobbra való törekvéssel és minőségi alapanyagokkal lehet. Ezzel tudunk örömet okozni vendégeinknek és Önmagunknak
Sikereinken felbuzdulva terveink között szerepel, hogy franchise rendszerben értékesítsük szaktudásunkat, hozzásegítve az arra fogékony tulajdonosokat is a sikerhez.
Molinari Kávéház és Kávékereskedés
Imperial Online Shop Kft.
- 1133 Budapest, Váci út 78/b
- +36 70 609 3821, +36 30 382-9488
- iroda@molinarikave.hu
- Király Zsuzsanna ügyvezető, tulajdonos